Honoráciur státusz 2017/18/1 - Pályázati kiírás

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Honorácior státusz 2017/18/1

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Honorácior Bizottsága pályázatot hirdet honorácior státusz elnyerésére a 2017/18-as tanév őszi félévére.

A pályázat célja:

A Karon a kiemelkedő képességű hallgatók tehetségének kibontakoztatását szervezett keretek között segíteni.

A honorácior státuszra pályázhat minden olyan, az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló hallgató,

- aki alapképzésben, vagy osztatlan képzésben rendelkezik legalább 2 lezárt félévvel,

- mesterképzésben folytat tanulmányokat,

- valamint tanulmányi, és tudományos eredményei érdemessé teszik rá.

A pályázat beadásának minimum feltétele:

- az utolsó két aktív félév mindegyikében legalább 4,51-es kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag,

- az utolsó két aktív félévben 55 kredit teljesítése.

 

A pályázat benyújtási határideje:

2017. július 31. A pályázatot kizárólag elektronikus kérvény formájában lehet benyújtani a megadott határidőig. A pályázathoz csatolni kell az összes előírt dokumentumot, valamint a pályázat elbírálásához szükséges igazolásokat az eddig elért eredményekről.

Hiánypótlásra nincs lehetőség.

 

A hallgató pályázatának tartalmaznia kell:

- a szakmai önéletrajzát,

- a tudományos eredményeit,

- a megelőző, lezárt féléveiben elért tanulmányi eredményeiről szóló igazolást,

- az egyéni munkatervet 2000-4000 karakter terjedelemben, amely tartalmazza a hallgató honorácior státusszal elérni kívánt célját és az ennek érdekében elvégezni tervezett feladatokat,

- a státusz keretein belül az első félévben elvégezni szándékozott kurzusok felsorolását,

- az elvégezni szándékozott kurzusok oktatásáért felelős oktatási szervezeti egység (tanszék, központ) vezetőinek hozzájárulását, valamint a hallgató szakjáért (osztatlan tanárszakos hallgatók esetében az adott szakterületért) felelős oktatónak az ajánlását,

- egy oktatói ajánlást.

 

A Honorácior Bizottság a pályázat elbírálásakor kizárólag az alábbi dokumentumokat fogadja el az eddigi teljesítések igazolására:

- TDK és OTDK: oklevél,

- az egyetemi tanulmányok idején nemzetközi, rangos országos, egyetemi, kari, szakterületi versenyeken elért eredmény:       oklevél, vagy a verseny szervezője által kiállított igazolás,

- publikációk, kizárólag a szakterület, valamint a Honorácior Bizottság által szakmailag elismertnek tekintett nemzetközi illetve hazai folyóiratban megjelent cikk: a publikáció első oldala (elektronikus publikáció esetén a címtől az absztrakt, vagy az első bekezdés végéig), valamint link teljes publikáció eléréséhez,

- konferencia előadás vagy poszter, kizárólag a szakterület, valamint a Honorácior Bizottság által szakmailag elismertnek tekintett nemzetközi illetve hazai konferencián: konferencián való részvételt igazoló lap, a konferencia programjának aktuális része, valamint link a konferencia eléréséhez,

- kutatásban való részvétel: a kutatásvezető rövid, maximum egy oldalas írásbeli összefoglalása a kutatás céljáról, az eddig elért eredményekről (ha már vannak) és a pályázó kutatásban való részvételének szerepéről és arányáról.

 

Pályázatok eredménye:

Az elbírált pályázatok eredményéről a pályázó a Neptunban, személyes üzenet formájában értesül.

A pályázattal kapcsolatos kérdésekkel szükség esetén Török Gabriella hivatalvezetőt lehet keresni a torok.gabriella@ttk.elte.hu e-mail címen.

A pályázat kiírása a HKR 27/A-E valamint 525/A §-án alapul.

 

ELTE TTK

Honorácior Bizottság