A koronavírus helyzethez kapcsolódó fontos tanulmányi információk

Tisztelt Hallgatók!
 

Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy a Tanulmányi Hivatalban a személyes ügyfélfogadás 2020.03.12-től szünetel.

A Tanulmányi Hivatal munkatársai a hallgatók kérdéseit kizárólag elektronikusan, a TH honlapján, a munkatársak fülön (http://to.ttk.elte.hu/?q=munkatarsaink) megtalálható e-mail címen fogadják, kizárólag a Neptunban szereplő hivatalos hallgatói e-mail címről.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a "freemail", "hotmail" illetve az "outlook" e-mail címekre küldött leveleink sajnálatos módon többnyire nem érkeznek meg, ezért kérjük egy másik e-mail cím (pl. gmail) rögzítését a Neptun tanulmányi rendszerben.

 
Mivel az ELTE 2020. március 23-tól távolléti oktatásra áll át, ezért kiemelten fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kövessék az ELTE honlapján olvasható (https://www.elte.hu/koronavirus), folyamatosan frissülő tájékoztatót és tartsák be az abban szereplő utasításokat, rendszeresen használják a Neptunt és ellenőrizzék a Neptunban regisztrált elektronikus postafiókjukat, mivel az oktatók a Neptunon keresztül fogják Önöket tájékoztatni a kurzusok teljesítésének módjáról.

Az ELTE TTK oktatói és munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a hallgatók a rendkívüli körülmények között is megkapják a lehetőséget a kurzusok teljesítésére, de a félév sikeres befejezéséhez elengedhetetlen az Önök együttműködésé is.

Vigyázzanak magukra, családtagjaikra, ismerőseikre, mindenkinek jó egészséget kívánunk!

Tanulmányi ösztöndíj

Mindenféle hallgatói kifizetést csak átutalás útján tudunk teljesíteni, amihez rendelkeznie kell egy bankszámlával (tetszőleges banknál). A bankszámla megszűnését azonnal jelezni kell.

A tanulmányi ösztöndíj aktív, nappali tagozatos, állami ösztöndíjas hallgatóknak jár, egy félévben 5 hónapra.

A 2003/2004 tanév tavaszi félévétől kezdve az ösztöndíj összege nem a tanulmányi átlag alapján kerül megállapításra. Az ösztöndíj felosztása tanegységenként osztályzatokra történik. A Tanulmányi Hivatal megállapítja, hogy az egyes tanegységek osztályzatai hány forintnyi ösztöndíjat érnek. Ennek megfelelően, egy hallgató ösztöndíja, a hallgató által a megelőző félévben elvégzett tanegységek érdemjegyeinek megfelelő pénzmennyiségek összege lesz. Bővebb információt a HKR tartalmaz: HKR 562-565. §

2019-2020-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2019-2020-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2018-2019-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2018-2019-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2017-2018-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2017-2018-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2016-2017-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2016-2017-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat

2015-2016-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat.

2015-2016-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat.

2014-2015-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat.

2014-2015-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat.

2013-2014-2 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat.

2013-2014-1 félévi ösztöndíj

Részletes tanulmányi ösztöndíj letölthető táblázat.

2012-2013-2 félévi ösztöndíj

Itt látható az egyes kurzusok érdemjegyeinek megfelelő ösztöndíjak összege.

A kiutalásra kerülő tanulmányi ösztöndíj: amennyiben a "Jegyek_táblázat" munkalapon kiszámolt pénzek összege eléri a 6000 Ft-ot, akkor az összeget megszorozva 1.53-el, majd 100 Ft-ra kerekítve kapott összeg kerül kifizetésre. Ha a "Jegyek_táblázat" munkalapon kiszámolt pénzek összege nem éri el a 6000 Ft-ot, a tanulmányi ösztöndíj nem kerül kifizetésre (hanem felosztásra kerül a 6000 Ft-ot elérők között).

Korábbi félévek kurzusainak érdemjegyeiért járó ösztöndíjak:

2011-2012-2 ösztöndíj határ: 7000Ft, szorzó: 1.49

2011-2012-1 ösztöndíj határ: 7100Ft, szorzó: 1.14

2010-2011-2 ösztöndíj határ: 7050Ft, szorzó: 1.39

2009-2010-2 ösztöndíj határ: 7050Ft, szorzó: 1.39

2008-2009-2 ösztöndíj határ: 6000Ft, szorzó: 1.39

2007-2008-1 ösztöndíj határ: 6300Ft, szorzó: 1.41

2006-2007-2 ösztöndíj határ: 8100Ft, szorzó: 1.37

2006-2007-1 ösztöndíj határ: 6000Ft, szorzó: 1.23

2005-2006-2 ösztöndíj határ: 6000Ft, szorzó: 1.13

2005-2006-1 ösztöndíj határ: 5000Ft, szorzó: 1.22

2004-2005-2 ösztöndíj határ: 6000Ft, szorzó: 1.22

2004-2005-1 ösztöndíj határ: 4500Ft, szorzó: 1.18

2003-2004-2 ösztöndíj határ: 6000Ft, szorzó: 1.20

2003-2004-1 ösztöndíj határ: 7000Ft, szorzó: 1.10

A tanév őszi félévében az alábbi hónapokban jár ösztöndíj:

  • szeptember + október
  • november
  • december
  • január

A tanév tavaszi félévében az alábbi hónapokban jár ösztöndíj:

  • február + március
  • április
  • május
  • június